Szabadság-híd

2016. november 30., szerda

Mitől jó egy interim menedzser? (2. rész) Időtálló megoldást jelent egy átmeneti helyzetre.


Interim menedzser: olyan vezető, aki egy konkrét feladatra érkezik a céghez, és annak sikeres lezárása után távozik. 
  1. Több ágazatban is szerzett tapasztalatokat. A szerző tizenkét ágazatban működött interim menedzserként CIO/IT igazgató szinten. Ezért tőle hitelesen hangzik, hogy a) minden ágazatban a szerep 85%-ban ugyanazt jelenti (tehát a menedzser tapasztalata szektortól függetlenül hasznosítható), és b) az ügyfelek értékelik a maradék 15% tapasztalatot, amelyet az adott megbízásba behoz. Ami elfogadott jó gyakorlat az egyik ágazatban, az esetleg teljesen ismeretlen egy másikban.
  2. Erőteljes kezdeményező. Az interim menedzsernek egy-egy megbízásban új, magasabb szintű energiát kell generálnia a megrögződött gyakorlat megváltoztatására (javítására), és ezt lehetőség szerint fent kell tudnia tartani a megbízás 3-12 hónapja során. Ez óriási ellenálló-képességet is követel tőle: bírnia kell az óhatatlanul feléje záporozó ütéseket, és mindvégig arra kell összpontosítania, hogy hozza az eredményeket, teljesítse a megbízást.
  3. Hideg fejjel, csak a racionalitásokra figyelve kell szerepére és az általa betöltött funkcióra összpontosítania. Mi az elvárt eredmény, melyek a kulcsfontosságú részeredmények, eszközök és folyamatok, mindez hogyan kapcsolódik össze egységes rendszerré? Tudnia kell érett, tapasztalt vezetőként működni, máskülönben nem képes hatékonyan felmérni a kiindulási állapotot, azt, ahogyan ezen javítani lehet, és azt sem, hogy milyen készségek, képességek hiányoznak hozzá.
  4. Kielégíthetetlen kíváncsiság.  Mint Kipling és da Vinci, tegye fel (magának) gyakran a következő kérdéseket: ki? mit? mikor? miért? hogyan? miért nem? képesek vagyunk-e rá? meg kell-e tennünk? meg merjük-e tenni? stb. Az a trükk, hogy nem lesz minden kérdésre válasz. Egyszerűen tegye fel okosan azokat a bugyuta kérdéseket, amelyeket mindenki igyekszik elkerülni… azután hallja meg a válaszokat, és cselekedjen azoknak megfelelően.
  5. Gyakorlati kísérletezés. Általában nem működik a baseball-sapka elv (egy méret mindenkire jó). Ha érti, hogy milyen eszközei vannak, akkor kellő körültekintéssel kialakított változásokat kezdeményezhet (kísérletezhet) az éppen fennálló viszonyok közepette. Kikísérletezheti, melyik hoz áttörést. Vajon hogyan látna neki ennek a Google, Amazon, Tesco, stb.? Semmit sem tekinthetünk adottnak, a változás pedig mindig kockázatos, és óhatatlan félresiklásokkal jár, úgyhogy a változást érdemes kicsiben elkezdeni.
  6. Rápillantás. Ez az a képesség, hogy az interim menedzser lép egyet hátrafelé, és érzelemmentesen felméri a tájat, az aktuális előnyöket és kihívásokat, vizionálja a jövőbeli lehetőségeket, és azután hatékonyan kommunikálja ezt a csapatnak. Az a rossz hírünk, hogy ezt a víziót nem könnyű előállítani: komoly elméleti tanulmányok és korábbi munkatapasztalatok is szükségesek hozzá.
  7. Tényleges vezetői képesség. Az életben szinte mindent csapatmunkával érünk el, és természetesen a következő interim megbízatás is azzal jár majd, hogy jelentős interakcióba lépjen másokkal. Az interim menedzsernek el kell érnie, hogy bízzanak benne, noha „külsős”, és munkatársai elkötelezetten részt vállaljanak a változások megvalósításában (és még csak véletlenül se szabotálják azt).
  8. Kiemelkedő kapcsolatépítési képességek. Az interim menedzser sohasem tudhatja, melyik ügynökségtől, aktuális megbízótól, kollégáktól vagy régi munkatársaktól érkezik a következő megbízása. Ezért minden kontaktusát a lehető legnagyobb mértékben kiaknázza, hogy a lehető legrövidebb időt töltse két megbízási szerződés között.
  9. Szamuráj munka-etika. Az éppen aktuális ügyfelet tisztességgel szolgálni, és mindent megtenni azért, hogy napi szinten a lehető legtöbbet hozza ki magából – ez az interim menedzser alapszabálya. Akkor is, amikor épp két megbízás között van, és pihen, készül a következő feladatra. Miután ezek a megbízások valóban erősen próbára teszik az interim menedzsert, feltétlenül szükség van rá, hogy rendszeres időközönként pihenőt iktasson be. Ezzel tartja karban a kapacitását, hogy bármikor hadra fogható legyen.

(Paul Clements cikke alapján)

1 megjegyzés: