A jelölt – úgy tűnt legalábbis – mindenben
megfelelt az elvárásoknak. Mielőtt bemutattuk volna a megbízónak, természetesen
meghívtuk egy beszélgetésre az irodánkba. Nem volt ez szabályos interjú, de
végigfutottunk pályafutásának jelesebb állomásain, a megszerzett
bizonyítványokon, a munkatapasztalatokon. „- All right, now, if you don’t mind,
let’s continue in Hungarian” – mondtam az angol anyanyelvű jelöltnek.
Az úriember megdermedt, és hosszú
másodpercekig egy hang sem jött ki a torkán. Aztán elkezdte, kínkeservesen
keresgélve a szavakat. Noha azt állította magáról az életrajzában, hogy
tűrhetően beszéli a nyelvünket, miután magyar a felesége és sok éve él Budapesten,
a valóság sajnos mást mutatott.
Az is érdekes helyzet volt,
amikor egy debreceni megbízónak kerestünk magyarul, angolul és oroszul jól
beszélő interim menedzsert. „- Váltsunk át oroszra” – javasoltam a jelöltnek a
beszélgetés egy pontján. Ő azonban cékla színűre változott arccal
ellenjavaslattal élt. „Inkább próbáljuk ki az orosztudásomat két hét múlva, ha
lehet” – mondta. Lehet éppen, de vajon mi történik a következő két hétben?
Megtanul oroszul?
A nyelvtudás ma már elvárt
követelmény az üzleti világban. Érdemes olyan idegen nyelvi készségeket
feltüntetni az életrajban, amelyek legalább közel állnak a valósághoz. Így
mindenki jobban jár.