Szabadság-híd

2013. december 6., péntek

Az Év Interim Menedzsere Díj 2013



Kovács Miklós, Nagy Anna, Seregélyes Kálmán

SIKERES VOLT A PÁLYÁZAT!

Öröm volt számunkra, hogy az interim menedzsment szakma és szolgáltatás magyarországi indulásának 10. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatunk sikeres volt, felhívásunk több ezer interim menedzserhez eljutott, és összesen 32 pályamunka érkezett be hozzánk. 
Tegnapi díjátadó ünnepségünkön a legjobb 10 pályázó vett részt. Mivel a pályázatok kiemelkedően magas 
színvonalúak voltak, ezért úgy döntöttünk, hogy három díjat is átadunk, így
AZ ÉV INTERIM MENEDZSERE DÍJAT


Kovács Miklós, Nagy Anna és Seregélyes Kálmán vehette át.


Sokan összegyűltünk és jó hangulatban vártuk a díjak kiosztását. Sok kiemelkedő pályázat érkezett, ezzel is mutatva, milyen sikeres évet zárt az interim szakma alapításának 10-dik évfordulóján.
Az Interim Kft. büszke díjazottaira, akik megosztották személyes történetüket, tapasztalatikat, teljesítményükkel tovább növelve a szakma presztízsét. Ezúton köszönjük mindenkinek, hogy eljött erre az örömteli eseményre! 



Vidám hangulatban
Kovács Miklós díjazott Fekete Istvánnal.













  Seregélyes Kálmán átveszi díját Steiner László alapító tagtól.
Nagy Anna veszi  át díját Dr. Tóth Tamástól.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése