Szabadság-híd

2015. december 21., hétfő

Az év utolsó bejegyzése



Interim Workshop 2016

Februárban már hatodik alkalommal rendezzük meg - saját költségünkre - a szakma nagy presztízsű workshopját, a  hagyományos előadások helyett egy interaktív fórummal. A megbízó, az interim menedzser és a közönség együtt vonhatja le a tanulságokat  az érdekes esetekből! Már most írja be naptárába: 2016 Február 3. szerda Aranytíz kultúrház
További információk itt.

Új COO az Interim Kft-ben


Dávid Péter személyében új operációs vezető kezdi meg működését 2016 januárjától az Interim Vezető Szolgáltató Kft-ben - jelentette be Fekete István ügyvezető partner. Az eredményes 2015-ös esztendőt látva a társaság tulajdonosi testülete elérkezettnek látta az időt arra, hogy műveleti vezető kinevezésével erősítse a cég működését, tette hozzá. Dávid Péter korábban az Amerikai Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatójaként dolgozott öt éven keresztül.

Megoldást szállítunk
Az idei évet meglehetősen felfokozott gazdasági tevékenység jellemezte. Ez jól tetten érhető volt abban, ahogyan a gazdálkodó – elsősorban ipari termelő - szervezetek újabb és újabb projekteket indítottak, továbbá a cégek vezető pozícióiban is bőven történtek mozgások, változások.
Mind több cégvezető és humánerőforrás-vezető ismeri fel azt, hogy amikor plusz menedzsment erőforrásra van szükség, előnyösebb lehet az interim menedzserek foglalkoztatása. Az interim menedzsment egyre szélesebb körű terjedésével egyre több területen és pozícióban dolgoznak a menedzsereink. Adatbázisunk már több mint 2700 vezető és professzionális szakember szerepel.Legyen Ön is részese a növekedésnek!


Frissítse adatait! - felhívás már regisztrált interim menedzsereink számára

Arra kérjük, hogy a jövőben minimum negyedévenként nyissa meg az adatbázisunkban lévő adatlapját és frissítse adatait. Az interim keresések reakcióideje felgyorsult és ha nincsenek aktuális, megbízható információk Önről, nincs friss életrajza mindazokon a nyelveken, amelyet a munkájához használni tud, esetleg email címe, telefonszáma megváltozott, kimarad és nem tudjuk megbízónknak ajánlani a keresett projektre. Mik a szükséges lépések?
1.  Keresse fel oldalunkat: http://interim.hu/kapcsolat
2.  E-mail címével és megadott jelszavával jelentkezzen be fiókjába

Honlapunk már mobilon is elérhető!
Az év elején új designt kapott oldalunk, az interim.hu most már mobilon is elérhető, látogasson el hozzánk!